9.fejezet

Hát itt is a következő fejezet. Igaz kicsivel hamarabb hoztam! .)Remélem elnyeri a tetszéseteket.Nem lett túl eseménydús, de azért szerintem nem is unalmas. :)Szóval jó olvasást, és a 2 komis határ még mindig áll.

Amennyiben meg van akkor pénteken hozom a következőt, ha minden jól megy! :)

9.Fejezet-Önvád:

Rob szemszöge:

A könnyeim kezdtek csillapodni, Kris még mindig sírt.Nem hiszem el hogy tényleg ez történt, és ez az én hibám.

Ha akkor nem vagyok ilyen gyáva és nem megyek el hanem szembenézek a problémánkkal akkor ez nem történt volna meg.Ezt soha nem fogom megbocsátani magamnak.

Gyermekem lehetett volna Kristentől, mindenem lett volna az a csöppség, hiszen mindig is erre vágytam, egy kisbabára a  szeretett nőtől, aki számomra kétség kívül Kris. De ezt már soha többet nem kapom meg.

Főlegénye van , akivel boldog és akit szeret, én nekem már semmi helyem nincsen az életében, csak esetleg mint barát, de nekem az nem elég, sajnos.Nélküle nincsen értelme az életemnek.Még mindig tiszta szívemből szeretem , és bármit meg tennék érte.Soha nem fogok tudni mást szeretni.

Amikor hazajöttem bár tudtam hogy mindent elszúrtam, de akkor is reménykedtem.A legrosszabbra is felkészültem, és be is következett.Barátja van , és nem is csak a barátja hanem egyenesen a vőlegénye.Ennél erősebb és egyértelműbb jelet nem is kaphattam volna arra hogy mit érez irántam.A válasz már semmit, és régen elfelejtet.

De nem megyek el.Nem hagyom megint itt, egyszerűen nem hagyhatom , meg nem mintha menne .Amikor  a közelemben van , akkor érzem igazán hogy élek, hogy értelme van annak hogy túléltem ezt az egészet.

De arra sohasem számítottam hogy terhes volt.Belegondolni is nehéz abba hogy min mehetett keresztül.

És most egy kicsit mérges volta Lizzire.Rendben Kristen megkérte hogy ne szóljon róla, de akkor is , hogy tehette ezt velem, hogy volt képes nem szólni.Ha tudtam volna róla, rögtön hazajöttem volna , mellette lettem volna, mindenben segítettem volna neki, amiben csak tudok.De így esélyem sem volt rá.Egyedül volt, egyedül kellett megbirkóznia ezzel a szörnyűséggel. Egy barom vagyok, egy mérhetetlen nagy méghozzá.

Már Kris könnyei is kezdtek apadni.Én pedig csak ültem ott vele szemben.Nem tudtam hogy mit is mondhatnék.Így hát csak ugyanazt ismételtem mint korábban:

-Sajnálom-de nem mertem a szemébe nézni-Én...én vagyok a hibás, ha akkor nem megyek el....-de folytatni nem tudtam ugyan is Kris közbevágott.

-Rob, ha valaki itt kettőnk közül hibás akkor az nem te vagy.Én nem figyeltem oda, én csúsztam meg , és én estem le arról az átkozott lépcsőről ,ha valakit hibáztatni akarsz akkor az én vagyok!-ostorozta magát.

-Nem, ezt te is jól tudod hogy ez nem igaz!Ezt még egyszer meg ne halljam!-rivalltam rá, nehogy már magát hibáztassa, nem azt nem engedem.

-Mindketten nagyon jól tudjuk , ha akkor nem megyek el ez nem történt volna meg!Csak én vagyok a vétkes, és bármit meg tennék annak érdekében hogy ezt visszacsináljam de már nem tudom, nagyon sajnálom.-mondtam szomorúan.

Krsiten ekkor olyasmit mondott amit soha nem akartam hallani:

-Rob , elmentél, elmentél mert már nem szerettél.Én emiatt nem hibáztatlak, és soha nem is foglak!Nem vártam volna el, és nem is várnám el soha hogy csak azért legyél velem mert gyermekem születik.Ha kell egyedül is felneveltem volna!-mondta .

Nem ,ezt nem gondolhatja komolyan hogy nem szeretem , hogy nem szerettem.Ezt nem gondolhatja így...Nem azért mentem el mert nem szerettem, vagy mert mérges lettem volna rá, hanem mert gyáva voltam és nem tudtam ezek után a szemébe nézni.Tudtam és tudom hogy mindent én rontottam el.Hogy én tettem tönkre  a kapcsolatunkat, hogy én csaltam meg, igen ő is megtette de nem voltam rá mérges ,megérdemeltem, persze fájt de jogos volt.De el kellett menne nem tudtam a szemébe nézni , egyszerűen nem ment, tudva hogy mindent én rontottam el és hogy mekkora fájdalmat okoztam neki aznap éjjeli tettemmel.

Nem sok kellett ahhoz hogy ezt neki is elmondjam.Már szólásra is nyitottam a számat,de ekkor észhez tértem.Nem zúdíthatom ezt rá, nem lehetek megint ennyire önző. Ha elmondom neki hogy még mindig mennyire szeretem, csak összezavarom , és amúgy sem tudna vele mit kezdeni.Nem , nem tehetem ezt meg vele az én önzőségem miatt.Ekkora barom még egyszer nem lehetek.Neki ott van a vőlegénye akit szeret, nem tehetem tönkre megint az életét.Így hát nem szóltam semmit, nem reagáltam arra amit mondott, pedig annyira szerettem volna.

Síri csönd telepedett ránk , ami hosszú percekig is eltartott.A csendet Kristen telefonja törte meg.

-Igen?-szólt bele a készülékbe.

-Nem bulin vagyok, Ashlyvel és a barátaimmal.És te hogy vagy?-kérdezte.-

Értem, és mikor jössz haza?- ekkor már tudtam hogy kivel is beszél.A vőlegénye.Hatalmas fájdalmat éreztem ha csak elképzeltem hogy Kristen gyönyörű arcához más ér hozzá, hogy máshoz búj éjszakánként, hogy mással van együtt.Beleszakad a szívem ha ebbe belegondolok, de csakis én vagyok  a hibás.Én hagytam el , így hát viselnem is kell  a következményeket.

-Rendben, siess haza, és vigyázz magadra.Szeretlek.-mondta Kris.Az utolsó szótól a gyomrom görcsbe rándult, ez adta meg nekem a végső döfést!Ekkor is tudatosult bennem igazán és visszafordíthatatlanul  hogy Kristen, akit  tiszta szívemből szeretek és mindig is szeretni fogok, már soha nem lesz az enyém, örökre elvesztettem.Szereti, szerelmes belé...Sosem kapom vissza.

Nem bírtam tovább hallgatni, így hát kimentem a szobából.Ő valószínűleg észre sem vette, de nem bírtam tovább.Villámgyorsasággal távoztam a partiról.Senkitől sem búcsúztam el.Szörnyen éreztem magam.

Azt az estét a régi jó barátommal töltöttem, az alkohollal.Leittam magam a sárga földig.De nem érdekelt, semmi sem érdekelt, csak az hogy enyhítsem a fájdalmat, és az űrt amit  Kristen elvesztése hagyott maga után.És ez többé kevésbe sikerült is.De a szívem ezer sebből vérzett, és úgy éreztem soha nem is fog begyógyulni.Erre csak egyetlen ellenszer, gyógyír van, ami elérhetetlen számomra....

Hát ennyi lenne.Remélem tetszett, és nem feledkezzetek meg a 2 komiról. :)

Puszi:   csillamlany.robsten