11.Fejezet-TELJES

Itt is van a teljes fejezet!Remélem elnyeri tetszéseteket!:) Jó olvasást! :D

11.fejezet-Fájdalom:

Amikor Lucas belépett azon az ajtón teljesen eluralkodott rajtam a tanácstalanság.Most mit csináljak?Ha meglátja Robot...azt fogja hinni hogy megcsaltam.De ez nem igaz!Bár ő is tudná, csak reménykedni tudok hogy hinni fog nekem.
-Szia kicsim.-mondta hatalmas mosollyal amikor megpillantott.-Hogy hogy ilyen korán fent vagy?Szerettelek volna meglepni, na de mind egy.-jött oda hozzám egy csókért.Amit viszonoztam is.Hiányzott már, olyan régen elment.Csókja gyengéd volt, és szerelmes.De én végig csak arra tudtam gondolni hogy mi lesz ha bemegy a hálóba.Ideges voltam,amit ő is észre vett és szóvá is tette.
-Mi a baj?Olyan feszültnek tűnsz.Nem örülsz hogy itt vagyok?-kérdezte szomorúan.
-Nem, nem dehogy is, csak tudod mondanom kell valamit.-oszlattam el kételyét.Nem tudtam hogy is kezdhetnék hozzá.De aztán valahogy még is csak sikerült.
-Szóval van egy vendégem.-böktem ki.
Luk csak értetlen arcot vágott , így folytattam mondandómat:
-Az egyik barátom bent alszik a hálószobában.Tudod nagyon sokat ivott, és le kellett dőlnie és én közelebb lakom így ide hoztam.-mondtam félénken, és vártam a reakciót.
Lucas nem is mondott semmit, csak elindult a háló felé.Nem követtem, csak álltam ott és vártam hogy visszajöjjön.Hamarosan meg is érkezett.Arcáról nem sok mindent tudtam leolvasni, végül megszólalt.
-Ez így volt egész idő alatt míg elmentem?-kérdezte.Nem értettem mire céloz.
-Mire gondolsz?Nem értelek.
-Tudod jól improvizálsz,mennyi időbe telt míg kitaláltad ezt a hazugságot?
Én csak álltam előtte, nem tudtam megszólalni.Igazam lett.Tudtam hogy félre fogja érteni.Hallgatásomat valószínűleg belegyezésnek vett.Dühös volt, nagyon dühös, még sohasem láttam ilyennek.
-Míg én egész álló nap a kórházban voltam, te itthon hetyegtél?És mindennap hazudtál nekem.Mekkora egy ribanc vagy Kristen Stewart!Hogy is gondolhattam hogy te más vagy?Hogy lehettem ekkora hülye?- szinte ordította.
-Luk teljesen félreértesz!Nem történt semmi, és nem hazudtam!Tényleg csak egy barátom, és semmi több, igazat mondtam!-mentegetőztem kétségbeesetten.
De ő nem hitte el egyetlen szavamat sem.
-Végeztünk.Remélem boldog leszel majd a kis barátoddal!Nem akarlak soha többet látni.-mondta és indult is az ajtó felé.
Megragadtam a karját, és nem eresztettem el, nem hagyhatom elmenni.Az első könnycseppek legördültek arcomon.Hinnie kell nekem, nem hagyhat el.Nem.
-Lucas , kérlek ne menj el.Igazt mondok.-mondtam zokogva-Szeretlek!
Végignézett rajta.Szemében csupa gyűlöletet láttam.A a szeretet egyetlen jele sem látszott  tekintetében.
-Most ugye nem gondolod komolyan hogy elhiszem amit mondasz?Mond te fordított helyzetben hinnél nekem?-kérdezte-Ha az én szobámban lenne egy félmeztelen nő?Te bevennéd a mesédet?
Igaza van.Valószínűleg nem.Én sem hinném el.Én is ugyan ezt tenném mint ő.
-Nem.-vallottam be könnyek között.És végül eleresztettem.Láttam ahogyan kisétál az ajtón.Úgy éreztem mintha minden erőm elhagyott volna, összerogytam.A padlón kötöttem ki.Keserves sírásba kezdtem.Az életem már megint tönkrement.Másodjára hagynak itt, most azonban teljes ok nélkül.Fájt , nagyon fájt.
Nem tudom meddig feküdhettem a padlón, nekem óráknak tűnt.
Végül összeszedtem  magam.Úgy döntöttem elég , elég a a sírásból.Mikor végre feltápászkodtam a földről Rob szánakozó tekintetébe botlottam...

Rob szemszöge:
Békésen szunyókáltam , amikor egyszer kiabálásra lettem figyelmes.Nem tudtam ki lehet az, a hang teljesen ismeretlen volt számomra.De úgy döntöttem nem csinálok semmit, ez biztosan Kristen dolga nem szólok bele, nincsen hozzá jogom.
Így hát csak feküdtem az ágyon.A veszekedés egyre durvábbá vált.Aztán végül rájöttem hogy ki is a hang tulajdonosa.Lucas volt az , Kris vőlegénye.Mindenfélét vágott Kris fejéhez.Azt mondta hogy egy ribanc, meg hogy ő sem jobb mint a többi nő.Legszívesebben kimentem volna és megpofoztam volna az  illetőt.Még is hogy mondhat ilyet róla.Hogy képes így beszélni vele.Bár a vőlegény de valószínűleg nem ismerheti túl jól ha ilyenekkel vádolja.
Ezért is én vagyok a hibás.Már megint tönkreteszem az életét.Még is jobb lett volna ha vissza sem jövök.Újból hatalmas fájdalmat okoztam neki.Miattam van ez az egész, ha nem iszom annyit és nem verekedem akkor most nem lennék itt , és nem lenne ez a félreértés sem.Egy bunkó vagyok.Ha Kristen miattam elveszíti a vőlegényét, akkor azt sohasem bocsátja meg nekem , és többet szóba se fog állni velem.Abba pedig belehalnék.
A veszekedés abbamaradt, síri csönd volt.Lucas valószínűleg elment.Nem mertem kimenni.Mit fogok most kapni Kristől?Nem sok jóra számítok.
Kb. 10 per telhetett el mikor végre kimerészkedtem a  hálószobából.Halkan lépkedtem hogy Ő nehogy meghallja.Amikor megpillantottam a szívem  összeszorult.
A padlón sírdogált, összekuporodva.Szörnyű látványt nyújtott, legszívesebben átöleltem volna, de  tudtam valószínűleg rögtön eltaszítana.Utál, biztos vagyok ebben.Pont most , amikor kezdtünk jóban lenni, ilyenkor kell ennek történnie.
Iszonyatosan sajnáltam, teste rázkódott a zokogástól, úgy érzetem megszakad a szívem.Ha csak belegondoltam hogy amikor én itt hagytam mit érezhetett, hogy akkor hogyan sírt.Minek is jöttem vissza?Megint romba döntöttem az életét.
Kristen hirtelen megmozdult.Megtörölte könnyeitől nedves szemét és feltápászkodott a földről.Amikor azonban meglátott engem valósággal lefagyott.Csak bámultuk egymást, nem tudtam mit mondhatnék, mit is tehetnék most,Végül Ő szólalt meg:
-Most boldog vagy?-kérdezte zaklatottan.-Remélem most már kellőképpen megbosszultad hogy akkor megcsaltalak!Remélem most már örülsz, úgy hogy vissza is mehetsz Los Angelesbe.-szinte csak úgy köpte felém a szavakat.
Mondandója nagyon fájt.Komolyan így gondolná?Hogy most boldog vagyok, hogy boldog vagyok ha Ő szenved?Szavai mélyen megsebeztek .Fájt, nagyon fájt hogy ezt gondolja rólam.De úgy döntöttem felvilágosítom.
-Nem Kris, nem vagyok boldog!És nem azért jöttem hogy bármiért is bosszút álljak!-mondtam nem túl halkan.
Kristen arcán gúnyos grimasz jelent meg.
-Ugyan már, mi másért jöttél volna.Elégtételt akartál venni, hát gratulálok sikerült.Igen megcsaltalak, de az már nem zavar hogy te is ugyanezt tetted, én még sem akarok bosszút állni?-kérdezte élesen.
-Értsd már meg hogy nem akartam ezt, nem akartam semmi féle bosszút.Hogy is akarhattam volna mikor nem is haragudtam és nem is haragszom rád?-szinte üvöltöttem.Már én is dühös voltam, értse meg már végre.
Kris értetlenül nézett rám.Mintha haragja csillapodott volna, és csak kérdések lennének benne.Majd végül megszólalta, most már nem kiabált, teljesen normális hangon szólt hozzám.
-Ha nem haragudtál rám miért mentél el?-kérdezte megtörten.
Úgy döntöttem most már teljesen mindegy, elmondok neki mindent.Tudnia kell.
-Mert nem bírtam volna a szemedbe nézni. Szégyelltem magam, amiért megcsaltalak!El kellett mennem, egyszerűen csak .... úgy éreztem nem bírom, a bűntudat nem hagyat hogy ott maradjak.-vallottam be mindent.Kris arcán döbbenetet láttam.Szeme újból könnyes lett.Mit csináltam már megint?Lehet hogy nem kellett volna elmondanom ezt.Tekintet fájdalmat sugárzott.
Hosszú csend telepedett ránk.Éppen indulni készültem, tudtam nincsen semmi keresnivalóm itt.Azonban Kristen hirtelen megszólalt.Hangja itt ott megcsuklott:
-Szóval..nem azért mentél el ....mert már nem...nem szerettél?-kérdezte.
Ezen mosolyognom kellett.Soha sem értettem hogy gondolhatja hogy nem szerettem, mikor még most is bármire képes lennék érte.Szeretem, tiszta szívemből.És bármit meg tennék  azért hogy újra az enyém legyen.
Szomorú volt, ugyanakkor szemében olyasmit láttam amit nem tudtam mire vélni.Boldogságot.És ez hatalmas erőt adott nekem.Lassan megindultam  felé, és Ő nem hátrált meg.Egészen közel álltam meg előtte.Csupán pár centi lehetett közöttünk.Kristen lehajtotta a fejét és cipőjét tüntette ki figyelemmel.
Lassan álla alá nyúltam, így elértem hogy szemembe nézzen.Lehet hogy őrültséget csinálok de úgy éreztem meg kell tudnia, most vagy soha.
Gyönyörű zöld szemeibe néztem amelyek kíváncsian csillogtak.Végigsimítottam karján.Érintésemtől megremegett, pont mint régen.Szívem hevesebben kezdett verni.Boldog voltam, boldog mert úgy éreztem van remény.Végül összeszedtem minden erőmet és szólásra nyitottam számat.
-Szeretlek.És  akkor is szerettelek amikor elmentem.Szörnyű volt nélküled.Nem bírtam tovább ezért visszajöttem.Nem várok semmit, egyszerűen csak ezt el kellett mondanom.Szeretlek Kris.-mondtam.
Kris arcán döbbenet uralkodott.Percekig csak álltunk ott egymást tekintetébe meredve.Féltem, féltem mit fog mondani.
Csupán percekkel később szólalt meg....


Hát ennyi lenne.Pár kominak örülnék! :)

Puszi: csillamlany.robsten