21.Fejezet(RÉSZLET)

21.fejezet-El kell engednem

 

Lucas szemszöge:


Már lassan egy hete hogy eljöttem otthonról.
Szerencsére a betegem nagyon jól van, és az állapota stabil.A kisfiú rákos de mivel hamar, idejében észrevettük a betegséget, nagy az esélye a túlélésre.
Nagyon aranyos kisgyerek, telis tele van élettel, és vidámsággal, igazából nagyon megszerettem.
Mindig is szerettem volna egy gyerkőcöt, és azt ha az anyukája Kristen lenne.Szeretem őt, és vele el tudom képzelni a hátralévő életemet.
Gyönyörű, kedves, okos lány, pontosan olyan akit szívesen bemutatnék a szüleimnek is.
 Ashley hozott minket össze.Amikor először találkoztunk nagyon maga alatt volt.Mesélt nekem egy Rob nevezetű srácról aki elhagyta.El sem tudom képzelni mekkora barom lehet ha itt hagy egy ilyen nőt.Biztosan nem normális.Nem nagyon hiszek az első látásra szerelemben, de még is megtörtént.Mikor először megpillantottam, már akkor tudtam kell nekem.
Kezdetben csak barátok voltunk, aztán egyszer összeszedtem a bátorságomat és randira hívtam.Azonban visszautasított.Arra hivatkozott hogy még mindig szereti az exét, és hogy bizonytalan abban hogy tulajdonképpen hogy is állnak.Nem akartam megbántani, de aki így faképnél hagyja nem hiszem hogy bármikor is visszatérne, vagy hogy érezne iránta valamit is.Így vártam, és türelmes voltam.
Aztán pár hét múlva, amikor már jobban volt ismét elhívtam vacsorázni és igent mondott, azután pedig minden ment a maga útján.
Nagyon boldog vagyok vele, és boldoggá akarom tenni.
Szeretném azt hinni hogy tényleg szeret, és még ha ezt is mondja, nem tudok hinni neki.Megkértem a kezét hogy lássa mennyire komolyan gondolom, és hogy tényleg vele akarom leélni az életemet.Hihetetlenül örültem amikor igent mondott, és szerettem volna végre felhagyni a kételkedéssel, de akármennyire is szeretném ezt nem megy.
Azt mondja szeret, de hiányzik valami talán a szenvedély.Az én részemről megvan de felőle nem.Próbálja titkolni, de nem jól hazudik.Szeretném vele elfeledtetni Robertet, de akármennyire is törekszem azt hiszem ez lehetetlen feladat.
Már vagy fél éve nem látta, de hihetetlenül szoros szálak fűzik hozzá, és ezeket a szálakat nem tudom elvágni.Pedig nagyon próbálkozom.
Most itt ülök a szállodai szobámban és magamba vagyok roskadva.Mit tehetnék?Hogyan tarthatnám meg, hogyan érhetném el hogy végre belém szeressen?...
Úgy hiszem nem tudom maradéktalanul elfeledtetni vele Őt.
Önsajnálatomat kopogás zavarta meg.Nem vártam senkit, így nagyon meglepődtem.
Amikor azonban ajtót nyitottam  még inkább elcsodálkoztam.
-Ashley!Szia, nem vártalak.Hogy hogy itt vagy?Csak nincs valami baj?-kérdeztem, és kezdett eluralkodni rajtam a rémület.
-Nem, nem dehogy is.Minden a legnagyobb rendben.Csak beszélni szerettem volna veled, Kristenről.-nyugtatott meg.
-Telefonon nem lett volna jó?Ezért ilyen sokat utazni....
-Ez nem telefontéma.Ő nem tudja hogy itt vagyok, és nem is szeretném ha megtudná!-adott választ kérdésemre.
-Na jó, most megrémisztesz!Gyere beljebb, foglalj helyet.-mondtam, majd arrébb léptem hogy be tudjon jönni.
Ash leült a kanapéra, és várta hogy én is csatlakozzak.
-Nem kérsz esetleg valamit?-tudakoltam.
Ashley csak megrázta a fejét.Aggódva ültem le vele szemben.A kezét tördelte, nagyon megrémisztett, valószínűleg nem lesz túl vidám a téma.Egy kis habozás után bele is kezdett.
-Nem is tudom hogy hogyan kezdjem..-itt tartott egy kis szünetet, majd folytatta-Luk, tudod hogy nagyon fontos vagy nekem, és az egyik legjobb barátom vagy, ezért is kell őszintének lennem veled.Nem akarlak megbántani, de nekem Kristen boldogsága a legfontosabb és....-azonban nem tudta befejezni mert szavába vágtam.
-Nem szeret igaz?-böktem ki.Ne köntörfalazzunk.
Ash szavaim hallatán nagyon megdöbbent.Valószínűleg sejtése sem volt arról hogy ezt én tudom, vagy érzem.Az arca kétségbeesést sugárzott, meg sem tudott szólalni, szinte már vicces látványt nyújtott.Elmosolyodtam, de nem a boldogságtól, csak azért hogy kissé oldjam a feszültséget.
Még mindig néma csend uralkodott, de aztán végre rátalált a megfelelő szavakra.
-Lucas...én....én,...nem tudom hogy most mit mondjak....-hebegett-habogott Ashley.
-Nem kell semmit sem mondanod.Már rég óta tudom, pontosabban inkább érzem.Nem vagyok hülye Ash, sikerült rájönnöm hogy a titokzatos barát, aki nemrég bukkant fel, az az a Rob aki régen elhagyta.-mondtam.
Ashley arca sajnálatot tükrözött, de nem kell.Nem kell sajnálni, ezt már elfogadtam.
-Tudom hogy még mindig szereti Őt.És féltem otthagyni, de nem tehetek mást, és bízom benne.Ha történik valami akkor annak így kell lennie.És azt is tudom hogy Robert is szereti  Őt, nagyon!És hogy ez kölcsönös.
Fáj persze, persze hogy fáj, de nem tehetek semmit.Nem leszek a gonosz pasi aki elrontja a szerelmüket.Tudom hogy el kell engednem.Nehéz lesz, de ....meg kell tennem.-mondtam.
Rossz volt ezeket a szavakat kimondani, talán mert most már végelegesnek tűnt.Míg csak a fejemben motoszkált a gondolat könnyebb volt, de így, szavakba öntve....nehéz.
Mind ketten hallgattunk, a szobában csönd uralkodott.
Ash egyszer csak felállt és átölelt, vigasztalni próbál de most semmi sem segíthet.
-Én csak azt akarom hogy boldog legyen, és ha én nem adhatom ezt meg neki, akkor el kell engednem.Amint hazamegyek beszélek vele.
-Nagyon jó ember vagy!És hidd el találsz majd valakit aki viszont fog szeretni!Kris nagyon hálás neked és szeret, de nem szerelemmel.De tudom hogy jobb lesz így, neked is és neki is.Most nehéz de egy olyan kapcsolatban élni ahol nem kölcsönös a vonzalom, hosszú távon szörnyű lenne.-próbált vigasztalni, és némi lelket önteni belém, több-kevesebb sikerrel.
Én csak bólintottam, hiszen nagyon is igaza van!
Ezt el kell fogadnom.De tudva hogy így jobb lesz neki, valamivel könnyebb...